Szeretettel köszöntjük honlapunk látogatóit!
A Szociális Missziótársulat az első magyar női szerzetes kongregáció.
Farkas Edith alapította 1908-ban.
Az alapításban fő támogatója Prohászka Ottokár székesfehérvári püspök volt.
A rend mindenkori célkitűzése: szociális és karitatív munkák krisztusi szellemben való hirdetése és megvalósítása, az egyház és a haza szolgálatában, az adott kor lehetőségeinek és kívánalmainak megfelelően.
A Szociális Missziótársulat, a saját szerzetesi közösségében Szent Benedek szellemiségét követő szabályzat alapján imádkozik és dolgozik.
A társulat fő mottóját ma is élik a nővérek:
"Amit a legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek!" (Mt 25,40)
Fő tevékenységi terület:
1.szociális téren: családvédelem, szegény gondozás, idősek ellátása.
2. Ifjúság és gyermekvédelem: azaz oktatás- nevelés.
3. Liturgikus szolgálatok: egyházközségi feladatok ellátása, betegek látogatása, áldoztatása, liturgiában való szolgálat, hitoktatás.
Ma 4 intézményben végeznek szolgálatot a nővérek és külső munkatársaik.
1.Budapesten az I. kerület Krisztina körút 61/a szám alatt van a társulat központja. Itt működteti a Farkas Edith szeretetotthont, melyben száz fő idős ember számára nyújt testi és lelki gondoskodást.
2. A XII. Kerület Tusnàdi u.18. szám alatt működik a rend által fenntartott Názáret kollégium, amelyben 20 egyetemista lánynak biztosít szeretet teljes légkört tanulmányaik befejezéséig, és rendszeres lelki programokkal erősítik bennük a keresztény hitük elmélyülését.
3. Szikszón működik az 50 fő befogadására alkalmas Bethánia szeretetotthon, ahol családias légkör fogadja az idős embereket.
4. Szintén Szikszón működik a Bethánia óvoda, mely a szeretetotthon szomszédságában található. A két intézmény gyakran közös programokkal gazdagítja egymást.
Egyházjogi státusza: egyházmegyei jogú női szerzetes intézmény. A közösség jogi személy.
A közösség magyar központja:
Általános főnöknő: Simon Anna Gabriella SM
Tél: 0630/846 6353
Cím: 1013 Budapest, Krisztina körút 61/A
Email: szocmissz@gmail.com
Honlap: szocmissz.hu
Facebook: Szociális Missziótársulat
SM nővérek